Akinek nincs ilyen problémája, vagy tudja rá a megoldást, az lapozzon. Azoknak szeretném átadni a tapasztalataimat, akik kenegetik fájós térdeiket, mert egy lejtmenet meggyötörte.
Mindenki azt gondolja, hogy a kaptatók a vándor nagy ellenségei, pedig nem. Egy emelkedő igénybe veszi a keringést, de lehet szabályozni: lassan haladsz, lépésről lépésre, meg-megállsz, pihensz. A pihenésnél ajánlott a menetiránynak háttal megállni, ez egy kicsit nyújtja az izmokat jobban pihentet és lehet gyönyörködni a tájban.
Ellenben a lejmenet az kegyetlen tud lenni. Lehet lassan menni, de ezzel csak a szenvedés hosszabbodik. Nem foglalok itt állást a bot vagy nem bot kérdésében. Ellenben ha bot, akkor bújjunk ki a hevederből és csak lazán fogjuk, így esésnél kisebb a baleset veszély.
Ha elegendő tér áll rendelkezésre, akkor szlalomozzunk, de vigyázzunk, mert a caminon mindig jöhetnek biciklisek, akik a lejtőn nem fognak tudni megállni ha elébük vágunk. A szlalomozással egészen már izomcsoportokat mozgatunk meg, és nem a térd ízületekenek kell bennünket tartani. Ha keskeny az ösvény akkor próbáljuk meg kicsit roggyantott térddel, rugózva ereszkedni. Erre oda kell figyelni, mert az ember ösztönösen is egyenesen akarja magát tartani, és azonnal elfelejti a test a rogyadozást. Ezt úgy kell elképzelni mintha kicsit rugóznánk, a felső comb izmai dolgoznak, a térd tud mozogni, olyan mintha tojásokon tipegne át az ember.
Nem magamtól találtam ki, volt alkalmam megfigyelni az öregeket akikkel együtt túráztam annak idején. Sokat tanultam tőlük, és mivel "ingyen kaptam, ingyen is adom" tovább.
Persze sokan esküsznek kenőcsökre, fáslikra, csoda szerekre, ezekkel ellentétben ez nem kerül semmibe, és bármikor rendelkezésre áll.
